Happy side

Mostanában érzékelhetően eltűntem, aminek megmondom őszintén semmi különösebb oka nem volt, csak az, hogy minden nap szörnyen későn értem haza, most pedig, hogy fokozzam ledöntött a lábamról egy megfázás is. De volt amikor alkotói kedvemben voltam, inkább sütöttem/főztem valamit és löktem is az instára meg a facebookra a fotót. Ha követtek, akkor láthatjátok, hogy igyekszem ellátni benneteket mindenféle földi jóval, amiket akár diétázóként, akár cukorbetegként, vagy egészséges életmódot követőként bátran fogyaszthattok :)

Van egy dolog, amin már régóta gondolkodom, hogy kiírom magamból, mert szörnyen frusztrál, még ha engem nem is igazán érint az ügy. Mióta fennáll nálam a cukorbetegség, azóta csatlakoztam különböző közösségekhez, csoportokhoz, ahol mindenki bátran megoszthatja a gondolatait, tapasztalatait, amit a betegsége során észlel önmagán. Ezt egyébként nagyon szuper ötletnek tartom, hiszen kitől mástól tanulhatnánk a legjobban, ha nem egymástól. Ellenben van az a dolog, amit úgy hívnak, hogy megkeseredettség. Ha az embernél egy ilyen súlyos szövődményekkel járó betegséget állapítanak meg, hajlandóak vagyunk egyhamar befordulni, gyűlölni önmagunkat emiatt. Ennek mindig hangsúlyozom, hogy a legfőbb oka sajnos a magyar orvoslásban jelenlévő félelemgerjesztés és ezt most nem az összes orvosra értem, mert vannak kiváló szakemberek, akik amellett, hogy arra intenek minket, hogy vegyük nagyon komolyan ezt a dolgot, azt is hozzáteszik, hogy azért annyira nem kell kétségbeesni, hiszen a világon sokan élünk le ezzel, vagy hasonlóan súlyos betegségekkel szép hosszú életet, ha hajlandóak vagyunk együttműködni.

Nyilván sok minden változik. Ahogyan korábban írtam, az életünkbe rendszert, stresszmentes környezetet kell kialakítani, mindennek megvan a maga időpontja, emellett pedig lehetőségünk adódik egy sokkal tudatosabb, egészségesebb életmód kialakítására. Azért ez szerintem nem is hangzik olyan rosszul... :) A legfőbb lelki kérdés viszont nem is a rendszeresség, vagy a mozgás bevezetése a mindennapokba, hanem mindig az étel. Számtalanszor eszembe jut az a gondolat, mikor megkívánok egy nagy tábla csokit, hogy: "nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk hogy éljünk". Fontos ezt a gondolatot mindig magunk előtt látni, mikor valami megfontolatlan döntésre készülünk, főleg cukorbetegként. Persze az étel az egyik legfontosabb dolog alapvetően az életünkben, de a cukorbetegség hangsúlyoznám ABSZOLUT NEM egyenlő az önsanyargatással. Persze jogosan kavarognak a fejben a gondolatok, hogy mennyi az optimális ételmennyiség, és a legnagyobb baj mindig oda vezethető, hogy azt hisszük innentől az összes szénhidrát, amit ehetünk az 4 darab kifli. Ilyenkor az emberek többsége hajlamos arra, hogy megvon magától majdnem mindent, majd amikor már teljesen elszomorodik, tesz az egészre magasról és elkezd töménytelenül zabálni (igen, erre nincs szebb kifejezés). Olvastam már olyat is, nem egyszer, hogy a cukorbeteg, vagy a cukorbeteg hozzátartozója azt mesélte, hogy egy ilyen lelki állapotban mindig az a magyarázat: "nem azért dolgoztam egy életen át, hogy ne egyek egy jót". Hát öregem, ha neked ér annyit, hogy teletömöd magadat feleslegesen szénhidráttal, majd egyik napról a másikra összeesel az utcán és már nem tudnak rajtad segíteni, életed utolsó perceiben gondolt át, hogy ezért dolgoztál-e. (bocsi, hogy drasztikus voltam)

Az abszolút hiányos tudással szabadjára engedett beteg van, hogy teljesen összeroskad lelkileg. Nagyon kevesen vagyunk, akik igenis hajlandóak tanulni a betegségükről, képezni önmagukat és fejlődni annak érdekében, hogy teljes egész életet élhessenek. Ez azért hiba, mert a cukorbetegség az egy olyan életre szóló tanulási folyamat, amiről alapjáraton sajnos nem kapunk elegendő információt, emiatt saját magunknak kell tenni az ügy érdekében. Ha hajlandóak vagyunk utánajárni, tanulni, kísérletezni, teljes mértékben kiismerjük a testünk összes rezzenését. Például én most már sokkal jobban érzékelem, ha valami nincsen rendben, akár picit megugrik a vércukorszintem, akár alacsony. Ma ültem az irodában és arra lettem figyelmes, hogy úgy ráz a hideg és remegek, hogy nem bírom megtartani a tollat. Gondoltam mérek egyet kíváncsiságból, 2,9 volt a vércukorszintem. A szervezet mindig jelez, figyelmeztet bennünket a bajra, csak hajlamosak vagyunk fittyet hányni a "nekem semmi bajom" mondattal. Nem azt mondom, hogy minden héten járjunk orvoshoz, ha megtapasztalunk magunkon valami szokatlant, de én annak a híve vagyok, hogy inkább előzzük meg a bajt, mielőtt teljesen visszafordíthatatlan lesz a folyamat.

Sokan jelentős túlsúllyal rendelkeznek, pontosan emiatt alakul ki a cukorbetegségük, valamint vannak a már korábbi bejegyzésemben említett 1-es típusú (autoimmun betegség). Mind a kettő szituációban bizony fel kell fogni, igenis minden a konyhában kezdődik. Az ételek minőségén, mennyiségén, az adagokon rengeteg múlik. Igen, valóban eleinte nehéz, de annyi finomsággal tehetjük színesebbé, gazdagabbá az étkezésünket, hogy mindezeknek csak a képzeletünk szab határt. Sajnos a 4 kiflis diétán kívül keveseknek tanítják meg, hogy még milyen hasznos szénhidrátokat vihetünk be a diétánk során. Én például mostanában minden étkezésemhez fogyasztok gyümölcsöt. Tudom, hízlal, bár rajtam nem marad meg továbbra sem egyetlen kiló. De már az is haladás, ha friss zöldségekkel színesítjük tányérunkat a húsok és a szénhidrátok mellett. Hiszen a zöldségekben amellett, hogy rengeteg vitamin van, sok-sok rostot tartalmaznak, amik segítenek a szénhidrátok felszívódásában. Így van ez a gyümölcsökkel is. Én például szinte minden egyes nap eszem málnát és fekete áfonyát. Nem egy kilót, étkezésenként néhány szemet, de azt tapasztalom, hogy hihetetlenül jó hatással van a vércukorszintemre. Azt kell, hogy mondjam mindenkinek saját magának kell megtanulnia és kialakítania a számára megfelelő életmódot. Ha ez nem megy, kérjük ki táplálkozási tanácsadó segítségét, biztosan készségesen fog segíteni ezzel kapcsolatban. De ami a legfontosabb és soha nem győzöm eléggé hangsúlyozni: NE forduljunk be, NE keseredjünk meg, NE csattanjon a családon az, hogy te nem fogyaszthatsz cukros dolgokat és az életed teljesen felfordult.

Próbálj meg mindig erre az egészre pozitívan tekinteni, hiszen kaptál egy új esélyt az élettől, hogy hosszabb ideig boldogíthasd a körülötted élőket. Kaptál egy esélyt, hogy fejlődj. Bizonyítsd be, hogy képes vagy rá! Le a kalappal azok előtt, akik minden egyes nap ezt teszik :)

Ezzel a pár hete lőtt bohókás szelfivel szeretnék nektek szép estét kívánni és arra ösztönözni benneteket, mindig nézzük az élet pozitív oldalát és maradjunk mindig picit bolondosak, nevessünk sokat, hiszen a boldogsághormonok vannak a legjobb hatással az egészségünkre.

A hölgy társaimnak pedig nagyon boldog Nőnapot kívánok! Azoknak az anyukáknak, akik rendületlenül ott állnak beteg gyermekük vagy párjuk mellett, azoknak a hölgyeknek, akik cukorbetegségük ellenére sugárzóan boldogok, és azoknak a fiatal lányoknak, akik kitartóan és rengeteg lelkesedéssel dolgoznak mindegy egyes nap azon, hogy egy vidámsággal teli, hosszú életet élhessenek le a betegségük ellenére.