Matek

Úgy döntöttem, mielőtt a mai irományom fő témájába belevágnék, nagyon röviden és tömören összefoglalom mi is az egyes és a kettes típus között a különbség és mik a legjellemzőbb tünetek, amik alapján talán még te is észreveheted egy részletesebb vérvétel vagy mérést megelőzően, hogy esetleg valami nem oké. Egyes típusú cukorbetegség (másnéven inzulinfüggő diabétesz) esetén szervezet "megtámadja" a hasnyálmirigyben lévő inzulintermelő sejteket, és elpusztítja azokat. Így a továbbiakban az életben maradáshoz elengedhetetlen a külső inzulinpótlás. Ennek kialakulásának legfőbb tünetei, melyeket magamon is felfedeztem a kezdeti fázisban: fokozott éhségérzet, drasztikus fogyás, levertség, fáradtság, fokozott szomjúság. Kettes típus (diabétesz mellitusz) esetében több tényező is szerepet játszhat. Leggyakrabban az, hogy a szervezet által megtermelt inzulin nem képes a vércukorszint-csökkentő hatását megfelelő mértékben kifejteni, tehát inzulinrezisztencia áll fenn. Ennek legjellemzőbb tünetei ártalmatlannak tűnhetnek, de ezek jelentkezésekor személy szerint bárkinek javasolnám az orvosa azonnali felkeresését. Ilyen például a homályos látás, lassan gyógyuló sebek, gyakori fertőzések, bőrelváltozások, valamint a gyakori szomjúságérzet. Részletesebben a későbbiekben még biztosan írni fogok erről a két típusról, jelenleg csak fontosnak találtam egy rövid 2 perces felvilágosítást tartani azoknak, akik nem teljesen járatosak ebben a témakörben. Ami egyébként teljesen természetes, én magam sem voltam és utólagosan belegondolva szörnyen elkeserítőnek tartom, hogy az iskolákban nem igazán esik szó részletesebben erről a népbetegségről, életmódról és egyebekről, bezzeg integrálni és deriválni megtanulunk minden további nélkül. :)

Mérnök szakmámból eredően igyekszem mindig a pontosságra törekedni. Amikor cukorbetegséget diagnosztizálnak valakinél, az egészen eltérő egy olyan betegségtől, amit szimplán gyógyszerrel kordában lehet tartani, minden további odafigyelés nélkül. Fontos tudni, hogy akár kettes típusú, akár egyes típusú cukorbeteg valaki, ahhoz hogy kontroll alatt tudja tartani az értékeit elkerülhetetlen a megfelelő diéta és a mozgás. A kórházi napjaim során nem mondanám, hogy kulináris gasztro élményekben volt részem. Az inzulinmennyiség beállítása úgy zajlik, hogy reggel behoznak neked 4 darab korpás kiflit, totál üresen és szólnak, hogy kishölgy, legyen kedves ezt a hihetetlen adagot beosztani estig különböző részekre tagolva. Ehhez ugyebár nem kell túlzottan sok kalkulációt elvégezni, hogy kitaláljuk, mihez mennyi jár. Egyet megehetsz reggel, tízóraira felet, délben néha hoznak egy kis főételt, amiből lehetőleg ne egyél sokat, mert nem biztos, hogy megfelel a diabéteszes étrendnek, szóval egyél meg egy kiflit, uzsonnára megehetsz még egy felet, vacsorára egy egészet, pótvacsorára pedig szintén egy felet. Hát nem szép? Az első nap azt hittem ez valami rossz poén, hiszen ki az aki száraz kiflin él egész élete végéig? Mi lesz a gyümölcsökkel, a tejtermékekkel, a hasznos gabonákkal, húsfélékkel...? Teljes elkeseredésemben elkezdtem utánaolvasni a dolgoknak. Rájöttem, hogy azért nem teljesen így lesz az elkövetkező 97 évemben, ugyanis én bizony elterveztem, hogy 120 évig fogok élni. Azt pedig már szinte hót zihernek éreztem, hogy abban a 97 évben nem fogok 4 száraz kiflit enni minden egyes nap. Nyugi Anita, -gondoltam- ezt is megoldjuk valahogy. Szóval kisebb, nagyobb kutatások, és orvosi egyeztetések után kiderült, hogy megnyertem magamnak a véznaságom révén a 180g-os szénhidrátos diétát. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ez a szénhidrát mennyiség grammra pontosan fel van osztva a nap minden egyes pontjára hatszori étkezéshez igazítva. Első gondolataimban az pörgött le, hogy ez végtelenül kevés, soha az életben nem fogom visszaszedni a leadott kilókat, sőt... Majd kórházból szabadulva kitalálva az előírt számokhoz igazodó étrendemet a hihetetlen meglepődés mellé folyamatos teltségérzet társult. A szénhidrátelosztás a következőképp alakult: reggeli 30g, tízórai 20g, ebéd 50g, uzsonna 20 g, vacsora 40g, pótvacsora 20 g. Már az első nap elteltével azt éreztem nagyjából uzsonna tájékán, ha nekem ma még valaki enni ad, annak megmondom hogy egye meg ő maga. Márpedig enni kell, és az inzulin mellett főleg fontos a pontos számolás.

Na, de hogyan mérjünk és számoljunk? Hiszen ennek is megvan a menete, nem ám csak úgy "sacc per kábé" kitaláljuk. A legelső lépés a konyhai mérleg. Valóban igaz orvosi mondás, hogy innentől az egyik legjobb barátunk ő lesz, ugyanis óriási segítség minden téren. Az pedig még nagyobb dolog, hogy manapság már minden terméken kötelezően szerepel a 100 g-ra, 100 ml-re mért szénhidráttartalom, ezáltal könnyen kiszámolhatjuk a számunkra megfelelő adagot. Viszont ha nagyon precízek vagyunk, érdemes odafigyelnünk a lassú és gyors felszívódású szénhidrátarányokra egyaránt.

A későbbiekben erről is mesélni fogok részletesebben, erre most már azt hiszem ennek a bejegyzésnek a tartalma nem lenne elegendő. Viszont ami még belefér és kezdőként javasolni tudok, az a hűtőrendezés. Én csak "okoshűtőnek" hívom, ami nálam annyit takar, hogy mindennek megvan a maga helye, átláthatóbb és egyszerűbb tudatosan összeválogatni egy étkezésre valót. Sokszor ha nincs angyali rend, totálisan elfelejtem, hogy vettem a piacon egy két finom paprikát, vagy koktélparadicsomot, ami valahol ott bújkál a hűtő egyik rejtett zugában. Szóval én ennek híve vagyok és igyekszem odafigyelni rá. Ha tudatosan vásárolsz, tudatosan rendezed a hűtőd tartalmát, tudatosan fogsz válogatni is a hűtőből, ha étkezésre kerül a sor. (apróság de még is sokat jelent). :)

Annyit még engedj meg kedves olvasó, hogy megköszönjem, hogy itt vagy a többi sokszáz embertársaddal együtt. Nagyon hálás vagyok és ez óriási motivációt ad ahhoz, hogy tovább folytassam ezt a blogot. Úgyhogy nagyon köszi és várlak vissza a továbbiakban is. :)

PS.: Recept is lesz ám még ma - nem is akármilyen -!